NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hasznos

A karácsonyi nagybevásárláskor is figyeljenek, hogy mi kerül a kosárba!

Nem mindegy, hogy milyen csokimikulással lepjük meg a szeretteinket.

Hamarosan jön a Mikulás, ezért a hatóság csokoládékat vizsgált. A fogyasztóvédelem 20-féle édességet vetett górcső alá, hogy kiderítsék melyik termékek felelnek meg az előírásoknak. Az ellenőrzött termékek mindegyike átment a teszten.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is vizsgálják a termékbiztonságot és a fogyasztók vagyoni érdekeit is. A hatóság célja, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve, hogy veszélyes termékek ne kerüljenek a boltok polcaira.

A fogyasztóvédelem laboratóriumban ellenőrzi többek között a karácsonyi fényfüzérek biztonságosságát, illetve az üzletekben és a piacokon a veszélyes termékek kiszűrésére is fókuszálnak. A szakemberek elsősorban a nagy áruházláncok üzleteiben, hiper- és szupermarketekben, bevásárlóközpontokban tartanak ellenőrzéseket, de a felügyelők „próbavásárolnak” a kitelepüléseken, a vásárokon és a piacokon, a különböző élelmiszerüzletekben, drogériákban, vagy játéküzletekben is.

Ellenőrzik, hogy:

  • az árfeltüntetés megfelelő-e (a cél az, hogy a vásárló pontos tájékoztatást kapjon a termék áráról)
  • történik-e vásárlói megkárosítás (fontos, hogy a vásárló azt az árat fizesse, amit az akciós újságban vagy a polccímkén feltüntettek)
  • az akciós ajánlatoknak megfelelően történik az értékesítés (vizsgálják az akciós csomagok tartalmát, szankcionálják azt, ha az árkedvezmény nem valósul meg vagy megtévesztő tájékoztatással találkoznak).
  • kapnak-e számlát, nyugtát a vásárlók és annak tartalma megfelelő-e
  • a mérőeszközök (pl. mérlegek) hitelesítettek-e
  • van-e vásárlók könyve és az azzal kapcsolatos kötelezettségek betartásra kerülnek-e
  • A Magyar Élelmiszerkönyv előírása értelmében a csokoládé, illetve tejcsokoládé termékek a kakaóvajon kívül nem tartalmazhatnak más egyéb növényi zsírt, csupán néhány engedélyezett kivételt (például: pálmaolaj, mangó magzsír). Ezen zsírok mennyisége is legfeljebb 5% lehet. Abban az esetben viszont, ha a termék a kakaóvajon kívül más egyéb növényi zsírokat is tartalmaz, a „csokoládé”, illetve „tejcsokoládé” megnevezések mellett, kötelező feltüntetni a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölést - méghozzá jól látható helyen - ott, ahol az összetevők listája is van.

    A hatóság 10-féle csokimikulást, valamint 10-féle táblás csokoládét vizsgált. A vizsgált termékek listája itt található.

    Hozzászólások (0)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    mikornyicki: *z *g*z l*nn* *kk*r, h* l*nn* f*lyt*t*s*. *tt *z*nb*n m*gsz*n*k ...
    „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
    fgzb: " D*m*kr*c**" " Gl*b*l*z*c**" " N*mz*t* ...
    Szakértő: amiről Orbán beszél, az kvázi a világ lezárása
    okoska1122: R*m*l*m v*gr* *z *x*m!!...
    Frontálisan ütközött két autó Hegyhátsálnál
    TheOldBarbers: *nny*r* *z*rt n*k*d s*ncs *g*z*d. * k*r*kp*r *t * f**tt*l p*rh*z...
    „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
    mikornyicki: *k*s p*ld*j*, h*gy m**rt k*ll*n* m*n. Kr*ssz v*zsg* * k*r*kp*r*s...
    „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton