NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

A jövő tavasszal átadják az M8-as első Vas megyei szakaszát

Újabb fotókat és információkat kaptunk a Körmend és Rábafüzes közötti építkezésről.

Lapunk munkatársa augusztus közepén járta végig

2020.08.19. 07:34

Hatvan százalékban kész az M8-as Körmend és Rábafüzes közti szakasza

/ tech 3 hsz. /
A teljes hosszon építkezés folyik, jövőre át szeretnék adni.
az épülő 2x1 sávos M8-as gyorsforgalmi út Vas megyei szakaszát.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) akkor azt közölte a lapunkkal, hogy a Körmend-Rábafüzes közötti szakaszt a jövő évben adják át a forgalomnak.

Most viszont újabb részleteket és pontosabb időpontokat is közölt a cég.

A vasszentmihályi völgyhíd
fotó: NIF

Ezek szerint a szakasz teljes hosszán (28,9 km) zajlik a kivitelezés, azonban egyes szakaszok műszaki készültsége eltérő: bizonyos szakaszokon a beton burkolat alapon dolgoznak, más helyszíneken már az aszfalt kötőréteg is elkészült.

A projekt két szakaszra bontva valósul meg

A Körmend-Vasszentmihály közötti szakasz várhatóan 2021 augusztusára készül el, míg a Vasszentmihálytól Rábafüzesig tartó 9,45 kilométeres szakaszt már jövő áprilisban forgalomba helyezik.

Ahogy arra mi is rácsodálkoztunk,

2020.08.12. 19:16

Vasszentmihálynál már megcsodálható Magyarország egyik leghosszabb völgyhídja

/ tech 17 hsz. /
Mint minden jelentősebb építmény, ez is megosztja az embereket. Helyszíni szemle.
itt épül a Magyarország egyik leghosszabb völgyhídja, az 575 méteres vasszentmihályi völgyhíd.

A völgyhíd egy másik nézetből
fotó: NIF

Az alépítmény már elkészült, az acél főtartók is a helyükön vannak, jelenleg a vasbeton pályalemez építése zajlik - tudtuk meg. A 11 támaszú völgyhídnak – ami átíveli a Vörös-patak völgyét és a Nemesmedves-Vasszentmihály közötti utat - 22 méteres pillérei vannak.

A völgyhíd egy harmadik nézetből
fotó: NIF

Körmend és Rábafüzes között négy különszintű csomópont (Körmend nyugat, Csákánydoroszló, Vasszentmihály, Szentgotthárd), egy szintbeni csomópont (86. számú főút, kezdő csomópont) , egy pár egyszerű pihenő (Gasztony) és egy pár komplex pihenő (Szentgotthárd) épül.

A vasszentmihályi csomópont
fotó: NIF

Érdekes, hogy az építkezés során 10,2 hektár csereerdőt telepítenek, összesen 336 ezer 175 fát ültetnek.

A rábafüzesi pihenő
fotó: NIF

A teljes szakasz forgalomba helyezése előtt várhatóan az alsóbb rendű keresztező utakat és műtárgyaikat helyezik forgalomba, hogy a főpálya befejező munkálatai is elkészülhessenek.

A szentgotthárdi csomópont
fotó: NIF

A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. – Mészáros és Mészáros Kft végzi. A kivitelezés nettó összege 62 milliárd forint.

Hozzászólások (19)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fucking: N*m, *z *gy*d g*t*lj* * g*nd*lk*d*st, m*rt *m* n*ncs ...........
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
joska01: V*l*g*s,*z *k*z*t*k g*t*lj*k * m*g*rt*st *s * g*nd*lk*d*st…...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
joska01: T* m*ly*n *st*b* v*gy…..v*gy t*t*lr* *tt*d m*g*d*t m*r m*g*nt d*...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
joska01: N*m * m*sz*r*s v*tt* m*g *z *r*m*v*t,h*n*m *z *p*s nyrt. *z nyrt...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
kovacs_ugynok: H*ggy*d! Cs*k tr*llk*d*k *z * t*lv*j f*d*l*t*s*s k*s r*szk*b*r*n...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot