NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

A Facebook-vezér Mark Zuckerberg kikapcsolta a gravitációt!

Mindezt annak örömére tette, hogy az Instagram elérte a 300 milliós felhasználószámot.

Talán mindenki emlékszik még a hírre, aki követi a közösségi felületek előrenyomakodását és sikersztorijait, hogy a világ legnépszerűbb mobilos fotómegosztó platformját, az Instagramot 2012 áprilisában felvásárolta a Facebook, potom egymilliárd amerikai dollárért. Ami fontos befektetésnek bizonyult, mert 2013-ban például az Instagram még képes volt 23 százalékos növekedésre, míg a legnagyobb közösségi oldal ekkor már csak 3 százalékos fejlődést tudott felmutatni.

Ennek örömére gratulált most a Nagy Kék Testvér mindig visszafogottan öltözködő és megnyilatkozó vezetője, az általunk tavaly Budapesten is elcsípett Mark Zuckerberg a képmegosztónak, amiért az elérte a 300 millió júzert. Mégpedig ilyen vicces képekkel, amin az Instagram-alapító Kevinnel lebeg:

fotó: Facebook

Zuckerberg a Facebookos oldalára feltöltött fotók alá ráadásul még olyanokat is odaszellemeskedik, hogy

nem utólag fotosoppoltuk Kevint a falra. Ezt ő maga csinálta!

Persze annyi pénzzel a zsebünkben, amennyinek elköltéséhez negyven élet sem lenne elegendő, mi is megengednénk magunknak ilyen mamlasz poénokat.

fotó: Facebook

Kapcsolódó

2012.07.20. 01:12

Dúsgazdag aranyifjak az Instagramon

/ könnyű /
Magánrepülőzés egy üveg Dom Perignonnal, pózolás az új rózsaszín Rolls Royce mellett - ilyesmikkel múlatják az időt azok, akik talán még diploma előtt állnak, mégsem kell majd sohasem dolgozniuk.

2014.10.02. 20:55

Olyat tolnak az izlandi rendőrök az Instagramon, hogy mi vagyunk büszkék helyettük

/ könnyű /
Cicázó, gördeszkázó, szellemeskedő zsaruk - legfeljebb a mesében? Nem egészen, Reykjavíkban tényleg így építik a róluk kialakult képet.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Thom: K**g*sz*t*s: M*ndj*k *ng*m *z s* z*v*r, h* * sz*k* *gy*n *gy m*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacs_ugynok: N*, s*k*r*lt m*gn*zn*m. M*ndj*rt *z *ls* d*l*g, "Sz*mb*th...
Korai kampányvideóval gyúr a nagy összecsapásra a szombathelyi Fidesz
Thom: M*ndj*k *z * k*l*nbs*g, h*gy * f*t*r *lt*lt 2 p*rc*t *z *d*tt c*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Thom: * b*sz*s*k*t *nk*bb n* *ml*g*sd, *z*kn*k n*m *z * d*lg*, h*gy p*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Pistike39: *gy p*c*t h*t*l*sbb f*rr*s sz*r*nt 27 gy*r*k v*n k*rh*zb*n! *z ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt