NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A csepregi polgármester szerint mindenkit öröm töltött el az utcaavatón

"A szalagátvágás pillanatához önként, örömmel álltak a gyermekek, szüleik részéről is jóleső érzést jelentett, hogy szerepelhetnek az ünnepi esemény részeseként."

Tegnap írtunk arról a furcsára sikeredett csepregi utca átadásról

2017.12.13. 18:21

A hideg aszfalton kellett térdelnie az óvodásoknak Csepregen

/ közélet 19 hsz. /
A polgármester egy utcát adott át, szerinte a gyerekek örömmel mentek műsort adni.
, ahová óvodás gyerekeket is kivittek szalagvágásra,

Alkotmány utca átadása Csepregen
fotó: Trió TV Dunántúl Facebook-oldal

előtte pedig Luca napi műsort adtak, így, térdelve "kotyoltak", ahogy a fiatalemberek régen. :

fotó: Trió TV Dunántúl Facebook-oldal

Ugyan a cikkünkből nem hagytuk ki a csepregi polgármester, Vlasich Krisztián véleményét sem, ma helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz. Úgy döntöttünk, kommentár nélkül lehozzuk levelét, had olvassa el mindenki, hogy gondolkodik minderről a csepregi polgármester.

A csepregi polgármester levele

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Nyugat.hu, az Alkotmány utca vasárnapi átadóját kifordítva, az objektív tényeket elhagyva, a tényeket hamis színben feltüntetve, a csepregiteket sértő módon mutatja be. Felháborító, és a csepregiek körében ellenérzést vált ki, hogy a portál a gyermekeket lealacsonyítja és kifigurázza azzal, hogy politikai díszletnek nevezi őket.

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 12. §-a alapján határozottan kérjük, hogy a szerkesztőség, jelen felhívásunk kézhezvételét követő törvényes határidőn belül, hasonló módon és terjedelemben tegyen közzé helyreigazító közleményt, mely az Alkotmány utca átadási ünnepségéről a valós tényeket mutatja be és nem ferdíti el azokat. Továbbá felszólítjuk a Nyugat.hu internetes hírportált, hogy kérjen bocsánatot a megalázott csepregi gyermekektől, szüleiktől és az őket a legnagyobb szakmai elhivatottsággal nevelő intézménytől, amiért kiszolgáltatottnak nevezte őket.

Fenti sajtó-helyreigazítási kérelmünket az alábbi valótlan tényállításokra alapozzuk.

Nyugat.hu

Az Alkotmány utcát két másik utcával együtt, 133 millió forintból, kormányzati pénzből hozták helyre. Vasárnap pedig át is adták azt, avatóbeszéddel, és az előbb már említett szalagvágással.

Ezzel szemben: Az Alkotmány utca felújítása annak a beruházásnak a része, melynek keretében további utcák, így a Zrínyi utca, a Taksony utca, valamint a Taksony köz teljes csapadékvízelvezető hálózata megújul, valamint ugyanezen utcák esetében az útburkolat felújítása is megtörténik az önkormányzat által. A beruházás része továbbá a Bognár Ignác utca Répce híd utáni szakasza csapadékvíz elvezető rendszerének a felújítása. A fenti projektet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program több mint 153 MFt-al támogatta, emellett Magyarország Kormánya további 150 millió forintot biztosított annak érdekében, hogy ez a komplex fejlesztés megvalósulhasson.

Nyugat.hu

A fotón helyi óvodások vannak, akik éppen a metsző hidegben térdelnek a szintén nem túl meleg aszfalton. Jól látszik, hogy a gyerekek és a felnőttek is vastag kabátban, kesztyűben vannak, kétség kívül hideg volt vasárnap Csepregen. A polgármester mégis jópofának találta, hogy a Luca-napi műsor keretén belül a gyerekek a hideg aszfaltra térdeljenek.

Ezzel szemben: A gyermekek örömmel vállalták, hogy az Alkotmány utca átadóján szerepelnek. Sem részükről, sem a szülők részéről nem érkezett panasz a Luca-napi műsor kapcsán, amit az óvodás csoport egy órával később a városi adventi gyertyagyújtás keretében szintén előadott. Településünkön máig élő népszokás hagyománya szerint szalmán térdepelve előadott mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot kívántak. Az óvodások, ahogy az a képen is látható, nem az aszfalton, hanem a szalmán térdeltek, mely csupán 1 perc 15 másodpercig tartott. Csepreg Városában hagyomány, hogy a település életében egy-egy fontosabb eseményen képviseltetik magukat a nevelési közintézmények, iskolások, óvodások egyaránt. Ennek megfelelően a polgármester jelen esetben is csupán ezen helyi szokásnak megfelelően, az átadót a Luca naphoz kapcsolódó városjárás műsorsorozatába beemelve, beszélte meg az óvoda vezetésével a rövid műsort.

Nyugat.hu

Ráadásul az utcában óvoda sincs, ami esetleg indokolta volna, hogy a gyerekek az avatás részesei legyenek.

Ezzel szemben: A városban közösen örülünk a sikereknek és az elért eredményeknek, a gyerekeket pedig igyekszünk bevonni a rendezvényekbe, hiszen a város vezetése – ideértve a közintézmények vezetőit is – a jelen és a jövő generációnak építi, fejleszti a várost. Településünk életében – ahol hosszú ideig nem voltak kézzel fogható eredmények – jelentős eredménynek számít egy-egy utca megújulása. A közös siker és a közös öröm az, amelyen az ünnepélyes átadó alkalmával is osztoztunk, ebből nem kívánunk kizárni senkit sem. Az óvodások vagy akár az iskolások részvételét éppen ezért nem az határozza meg, hogy az adott fejlesztés érinti-e az intézményüket, avagy sem.

Nyugat.hu

Itt azonban nem ért véget az ovisok politikai díszletnek használása. A polgármester ezen a fotón már együtt vágja velük a szalagot.

Ezzel szemben : Különösen visszautasítandó az az állítás, hogy a gyermekeket politikai díszletnek használta volna bárki is. A gyermekek az átadón az előre egyeztetettek szerint egy másfélperces műsorral működtek közre.

Nyugat.hu

Aligha tudnák megmondani az ovisok, hogy éppen mit és miért csinálnak. A csepregi város vezetők kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekekkel adják el saját sikerükén, a központi adóforintokból megvalósul beruházást.

Ezzel szemben: A szalagátvágás pillanatához önként, örömmel álltak a gyermekek, szüleik részéről is jóleső érzést jelentett, hogy szerepelhetnek az ünnepi esemény részeseként. Az óvodások az útátadó elején adták elő műsorukat, hogy egy percig se kelljen a hideg, szeles időjárásban várakozniuk. Ezt megelőzően, majd a műsor után is forró teával kínáltuk a megjelenteket.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

demoktatorovm: V*n ny*gg*r*k m*? * k*dv*s *d*s *ny*k*d*t t* t*k*ny!...
A szombathelyi Fő téren hosszában nem lehet biciklizni. De jó ez így?
miki1950 : K*v*l* m*ff** - sz*k*mb*r P*nt*r. Sz*rv*z*sb*n * m** n*p*g v*rh...
Pintér Sándor szerint még kérdezni sem szabad a Pegasus-ügyről
miki1950 : H* P*p* *s * t*t* *gy m*nd*tb*n sz*r*p*l, *z*nn*l * k*t*l*s k*v*...
Féltonnás zafírt találtak egy Srí Lanka-i hátsó kertben kútásás közben
demoktatorovm: *d*zl*k *stv*n! *zt *rt*d: "D* h* b*rk* * p*p** b*szm*t ...
Féltonnás zafírt találtak egy Srí Lanka-i hátsó kertben kútásás közben
demoktatorovm: *gy*n*zt k*rd*z*m t*l*d f*rd*tv* *stv*n!...
Féltonnás zafírt találtak egy Srí Lanka-i hátsó kertben kútásás közben