NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között

Több volt államtitkár, egykori EU-s biztosok, munkanélküli volt olvasztárok, színészek, fodrászok, polgármesterek és tanulók is szerepelnek a Karácsony Gergely által életre hívott 99 Mozgalom alapító tagjai között.

Karácsony Gergely szombaton reggel

05.15. 10:48

Karácsony Gergely bejelentette: elindul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson

/ közélet 20 hsz. /
A főpolgármester a szülőfalujából jelentkezett és elmondta, miért döntött úgy, hogy elindul ő is a posztért.
élő videó-bejelentkezésben jelentette be, hogy elfogadja a Párbeszéd felkérését, és hivatalosan miniszterelnök-jelölt lesz.

Délután programismertető beszédében elmondta, ő már tíz éve úgy gondolja, a kormányváltásnak a teljes ellenzéki összefogás a feltétele, ezért is indul a választáson, nem törődve a kormány „hecckampányával” .

„Olyan országot kell létrehoznunk, ahol minden ember előrejutása a saját képességein múlik, de hogy így legyen, ahhoz változás kell Magyarországon” , mondta Karácsony, mivel szerinte „a kiszolgáltatottság ma több millió ember sajátja” , akiknek „jóvátétellel tartozunk” , hogy „a kevesek helyett a 99 százalékos többség javát szolgáljuk”.

Ebben a beszédben jelentette be azt is, hogy életre hívta a 99 Mozgalmat, amely tervei szerint „nem a pártok helyett, hanem a pártok mellett” szolgálná a változást Magyarországon, hiszen, ahogy Karácsony fogalmazott, a „jóvátételhez, az ország újraegyesítéséhez, a jogállam helyreállításához, a köztársaság újjáépítéséhez” mindenkire szükség van, nemcsak az ellenzéki politikusokra. A mozgalomnak a beszéddel egy időben már élesedett is a honlapja, amelyen felsorolják a mozgalom csaknem hetven alapítótagjának nevét is.

Karácsony mozgalma
fotó: mandiner

Az alapítók egy része a civilek, másik része hírességek, a harmadik része pedig politikusok és más közéleti szereplők közül került ki.

Az alapítók között van Ángyán József, Bod Péter Ákos, Bozóki András, Haraszti Miklós, Kaltenbach Jenő, Kenedi János, Majtényi László, Balázs Péter, Ferge Zsuzsa vagy ifj. Bibó István. De szó sincs arról, hogy kizárólag országosan ismert nevek csatlakozhattak volna az alapítókhoz: a listán több tanuló, eladó és fodrász mellett szerepel például egy bizonyos Tóth Imre Miklós, volt olvasztár, munkanélküli vagy Tóth András, volt bányász is.

Jordán is csatlakozott
fotó: Kiss Tamás

A művészet szereplői közül alapító tag Alföldi Róbert színész-rendező és Jordán Tamás színművész, akik mindketten a Nemzeti Színház igazgatói voltak. Tag Hajós András énekes, televíziós műsorvezető, Osvárt Andrea színésznő és Tarr Béla filmrendező is. Illetve több jelenlegi, vidéki polgármester, köztük dr. Nemény András, aki egy videót is feltöltött erről a közösségi oldalára.

Hozzászólások (51)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

demoktatorovm: *kk*r *d*z*m m*g*gysz*r, m*rt l*t*m, *lk*r*lt* * f*gy*lm*d*t: &...
Nemcsak a menetrend, de a buszjáratok is megváltoznak Szombathelyen
f0r3wer: N*m *g*z*n *rt*m * h*zz*sz*l*st. M*t*l l*nn*k V*K*G*R? *l*v* * p...
„Nem olyan nagy szám, de sajnos nekünk ezt kell csinálni” – Bepattantunk a szombathelyi kukások mellé
demoktatorovm: *tt cs*k * p*l*nk* sz*nt, *m* cs*l*d*k*t *s k*pcs*l*t*k*t t*sz t...
Itt az első európai ország, ahol szabad marihuánát termeszteni és fogyasztani
demoktatorovm: Sz*v*l *kk*r m*g*scs*k * F*d*sz sz*m*r* k*sz*lt *z * sp*rtk*mpl*...
Hende Csaba vezetésével mintegy hatvanan indultak Szombathelyről a Békemenetre
Torkosborz: *zz*l *gy*t*rt*k. S*jn*s *v*k *t* n*m *rr*l sz*l *z * n*p, *m*r*...
Hende Csaba vezetésével mintegy hatvanan indultak Szombathelyről a Békemenetre