NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Időjárás

Vasárnaptól már egyre több napsütésben bízhatunk - Az elkövetkezendő napok időjárása

A meleg pulóvereket már elő lehet kotorni a szekrény mélyéből. Viszont jó hír, hogy szárazabb időre készülhetünk.

Szombaton az idokep.hu szerint már felszakadozik a felhőzet, észak-északkelet felől egyre többfelé felszakadozhat a felhőzet, de másutt még sok lesz a felhő, napközben a Dunántúl déli tájain kisebb eső sem kizárt. Délután a gyenge, mérsékelt szélben 10-12°C köré melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások

Vasárnaptól már egyre több napsütésben bízhatunk. Megnyugszik az idő, egy-egy jelentéktelen zápor legfeljebb délen alakulhat ki. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet helyenként, majd napközben 10-13°C-ot mérhetünk.

Őszi kilátások
fotó: Nyugat.hu

Hétfőtől sok napsütésre van kilátás, de a reggelek hidegek lesznek, többfelé is fagypont alá csökkenhet hajnalra a hőmérséklet. Napközben általában 9-13°C közé melegszik a levegő. Hajnalban helyenként pára, köd képződhet.

Kedden és szerdán is csapadékmentes, száraz időre készülhetünk, hajnalban azonban köd- és párafoltok megjelenésére számíthatunk. Hajnalban többfelé fagypont, délután országszerte 9-13°C körül alakul a hőmérséklet.

(forrás: idokep.hu)

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Nati: * 1 s*ggf*j, r*v*d*n *s t*m*r*n! * gy*l*z*t *z, h*gy *gy j*tsz...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen
palig: S*jn*l*m m*rt 3000- *zr*s st*d**n k*cs* l*sz. M*rt * S*v*r** *r*...
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
Nati: *ly*n k*n*k*l*b*, n*m n*rm*l*s *z *z *mb*r, *k* * m*s*k*t *nt*nz...
Edzés közben rosszul lett és elhunyt hétfőn este egy fiatal zalai focista – Frissítve
shopron: * d*j* m*gsz*nt*tn* *zt * k*rh*z*t. H*z**rv*s* r*nd*l* l*sz b*l*...
Bérzsarolás a zalaegerszegi kórházban?
Nati: L*p*tt*nn*? T* ny*mj*t*k * fr*nk*t, m*nth* t* l*nn*t*k * v*l*g *...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt