NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

60 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy portugál nőnek, aki 30 éven át főzött és takarított az élettársára

Kiemelték, hogy senkinek sem természetes kötelezettsége egyedül ellátnia ezeket a feladatokat, hanem a lehető legegyenlőbb módon kell megosztani őket.

A portugál legfelsőbb bíróság döntése szerint egy férfinek 60 ezer eurót, vagyis több mint 20 millió forintot kell fizetnie volt élettársának a 30 éven át végzett házimunkáért cserébe. A nő ennyi időn keresztül látta el a ház körüli teendőket, és főzött a férfi számára.

A LUSA hírügynökség beszámolója szerint a bíróság úgy ítélte meg, hogy ha kizárólag vagy alapvetően a pár egyik tagja végzi a házimunkát anélkül, hogy kompenzálnák érte, abból a másik fél húz hasznot. Kiemelték, hogy senkinek sem természetes kötelezettsége egyedül ellátnia ezeket a feladatokat, hanem a lehető legegyenlőbb módon kell megosztani őket.

A nő legalább 240 ezer eurót kért a per során, de az elsőfokú bíróság ellene ítélt. A fellebbezést követő, újabb ítéletben már neki adtak igazat, de a kártérítés összegét csökkentették. Ezután a férfi fordult a legfelsőbb bírósághoz, ahol helybenhagyták a 60 ezer eurós döntést. Az összeg megállapításakor a minimálbért vették figyelembe. - írja a 444 .

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Thom: K**g*sz*t*s: M*ndj*k *ng*m *z s* z*v*r, h* * sz*k* *gy*n *gy m*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacs_ugynok: N*, s*k*r*lt m*gn*zn*m. M*ndj*rt *z *ls* d*l*g, "Sz*mb*th...
Korai kampányvideóval gyúr a nagy összecsapásra a szombathelyi Fidesz
Thom: M*ndj*k *z * k*l*nbs*g, h*gy * f*t*r *lt*lt 2 p*rc*t *z *d*tt c*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Thom: * b*sz*s*k*t *nk*bb n* *ml*g*sd, *z*kn*k n*m *z * d*lg*, h*gy p*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Pistike39: *gy p*c*t h*t*l*sbb f*rr*s sz*r*nt 27 gy*r*k v*n k*rh*zb*n! *z ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt