NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Megmentik a szimfonikusokat - Szombathelyé lesz a zenekar

Az utolsó kérdéses megyei intézmény sorsa is rendeződni látszik: ha a közgyűlés is rábólint, akkor eztán a Savaria Szimfonikusok egyedüli fenntartója a város lesz.

Ma kora délután dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, Lazáry Viktor, kultúráért felelős alpolgármester, valamint Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója rendkívüli tájékoztatón együttes erővel demonstrálták: egység van, megmentik Szombathely szimfonikus zenekarát. Bármennyire nehéz a gazdasági környezet, nem hagyják, hogy az idén 50. születésnapját ünneplő nívós együttes a süllyesztőbe kerüljön. Vagyis a letarolt megyétől a város magára vállalja a zenekar működtetését. Hogy miből teremt rá fedezetet? – erre is választ kaptunk.

Miért is került bajba a zenekar?

Mindenekelőtt azonban idézzük fel, miért is került bajba a szombathelyi zenekar. Az elmúlt hetekben nem egy írásunkban foglalkoztunk

2012.01.11. 19:24

Huszár Lilla lett az intézményfenntartó központ vezetője

/ közélet gal. 1 hsz. 6 kapcs. /
Január 1-től a kormánymegbízott mellett ő felel a megyétől átvett 25 intézmény működtetéséért. Döntöttek a vasi járási székhelyekről is.
már az előzménnyel, a megyei vagyonátadással. A korábban heves indulatokat kiváltó lépés január 1-jén már végbe is ment. Ezzel a Vas megyei önkormányzat (a többihez hasonlóan) elveszítette minden vagyonát, a megyei intézmények állami kézbe, illetve közvetlenül a kormányhivatalokhoz kerültek. Mivel a vonatkozó törvény az előadó-művészeti intézményekkel kivételt tesz, ezért pár napja még azt hihettük, a Savaria Szimfonikus Zenekar a megyei önkormányzatnál marad. Mostanra azonban Puskás Tivadar szerint kiderült, a jogi és gazdasági környezet erre nem ad lehetőséget. A városnak kell lépnie.

Sajtótájékoztató a Savaria Szimfonikus Zenekar jövőjéről
fotó: Bonyhádi Zoltán

A legfrissebb fejlemény tehát: a városvezetés a héten sürgősségi indítványban a januári közgyűlés elé terjeszti, hogy Szombathely átveszi a zenekar működtetését.

Ki finanszírozza eztán a szimfonikusokat?

A zenekar költségvetése – tudtuk meg – több pilléren állt. Egyrészt különböző mértékben támogatta őket a megye (100 millióval) és a város (66 millióval), másrészt állami támogatásban is részesültek (81,5 millió), amire pályázniuk kellett, negyedrészt pedig saját bevétellel is rendelkeznek, ami tavaly 123 millióra rúgott.

A város a tavalyi kondíciókat biztosítja a zenekarnak. A hiányzó százmilliót pedig egy pályázat keretében kívánják a központi költségvetésből lehívni. A központi költségvetésben – magyarázta Lazáry Viktor - ugyanis elkülönítettek 1,77 milliárd forintnyi tartalékösszeget, kifejezetten a korábban a megyék által fenntartott intézmények pótlólagos támogatására, hogy biztosítva legyen a további működésük. A város vezetése most azt reméli, ebből a forrásból idén sikerül a zenekar költségvetését kipótolni, azt rentábilissá tenni.

A Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, Mérei Tamás az évi 30 ezer koncertlátogató nevében is köszönetet mondott azért, hogy Szombathely mindent megtesz a jubileumát ünneplő zenekar életben tartásáért. A direktor felidézte, hogy 1933-ban Kodály Zoltán is vezénylete már a zenekar elődjének tekinthető városi együttest, és, hogy olyan rendezvények köthetők a nevükhöz, mint a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Bartók Fesztivál, valamint az iseumi Varázsfuvola-előadások.

És mi lesz jövőre?

Merült fel az újságírói kérdés, amire Lazáry röviden elmagyarázta, a kulturális szférában több változás is várható, például egy új előadói törvény is készül. Ők azon dolgoznak-lobbiznak, hogy a zenekar minél nívósabb besorolást kaphasson (akár a nemzeti címet is), – hogy aztán jobb állami támogatásokat tudjon majd lehívni. De a nehéz gazdasági környezetben egy évnél előbbre senki sem lát… - zárta a tájékoztatást.

Kapcsolódó

2012.01.11. 19:24

Huszár Lilla lett az intézményfenntartó központ vezetője

/ közélet gal. 1 hsz. 6 kapcs. /
Január 1-től a kormánymegbízott mellett ő felel a megyétől átvett 25 intézmény működtetéséért. Döntöttek a vasi járási székhelyekről is.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Jómagam: *n t*rt *l * t*m*t*l. *n cs*k v*l*sz*lt*m r*....
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
Jómagam: * k*v*s*bb k*l*gz*tt v*r*s *s v*sz*ly*s. N*m h*gyh*t* *l * m*szk...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
miki1950 : *z *mb*r* J*g*k **r*p** B*r*s*g* *gy d*nt*tt, h*gy *z *ll*m*k d*...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
OhneGetzi: *m*t * t*rv*ny*k *ng*dn*k, k*h*szn*lj*. F*lj*bb k*ll*tt v*ln* r...
Sárvár és a multik - Mennyire fér meg az ipar az idegenforgalommal?
miki1950 : *rr*l sz*l. M*v*l k*ty* b*j*m, n*m *k*r*k sz*nd*k*s*n b*t*g l*n...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?