NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Minden a legnagyobb rendben?! – Átvizsgálták az Art Café szerződését

Korábbi cikkünk nyomán nemrég átvizsgálták a Molnár Miklós városi képviselő által működtettet fő téri kávéház működését. Ott-jártunkkor mi is örömmel tapasztaltuk, hogy helyi képzőművészek munkái kerültek a falakra, de azért továbbra is a kereskedelmi rádió szólt…

Majd negyed éve, hogy a belváros központjában, a Művészetek Háza földszinti tereiben működő – önkormányzati tulajdonú – Art Caféról ezt írtunk : „Miként lehetséges az, hogy Szombathely egyik legjobb helyén lévő, Fő téri üzlethelyiségét a város gazdasági bizottságának az elnöke, Molnár Miklós (Pro Savaria), és társa kft-je kilenc éve úgy bérli kedvező áron az önkormányzattól, hogy annak köze sincs ahhoz az eredeti kávéházhoz, amit a város ide tervezett, és amiért a bérleti díj kedvezményt adja.”

A Fő téri Art Cafe
fotó: Mészáros Zsolt

Cikkünk nyomán az Art Café bérleti szerződését a jogutód, az AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ – a város alpolgármesterének kérésére – véleményezte, és mindent rendben talált. A cikkünknek pozitív hozadéka is lett, ott-jártunkkor örömmel tapasztaltuk, hogy helyi képzőművészek munkái kerültek a falakra. Alapfelvetéseink azonban továbbra is kérdőjelesek, nem mellesleg továbbra sem értjük, miért nem próbálkoznak igényesebb zenei válogatással, miért ragaszkodnak - szerződésük ellenére - a helyi kereskedelmi rádióhoz.

Irodalmi, külsejében is reprezentatív kávéház ez

Az eredeti bérleti szerződésben azt olvashatjuk: „…a bérlő az üzlethelyiséget „irodalmi kávéházként” köteles üzemeltetni. A kávéház és működése meg kell, hogy feleljen a XX. század eleji kávéházak hagyományának és hangulatának.” A kikötésben viszont szerepel: „A kávéházban televízió, rádió, és az eladótérben a vendégek számára nem működtethető…” „ A háttérzenének alkalmazkodnia kell a kávéházi funkcióhoz…”
Bár a bérlő a helyiséget „irodalmi kávéház” céljára veszi bérbe, mint a polgármesteri hivatal felülvizsgálati anyagában is olvashatjuk, ezt a bérlőtől a szerződés alapján nem lehet számon kérni: „Sajnálatos módon a bérleti szerződés sem annak esetleges melléklete nem tartalmazza azokat a formai, stilisztikai kritériumokat, amelyek alapján pontosan megfogalmazható, meghatározható és ezt követően számon kérhető lenne az irodalmi kávéház jelleg. A XX. század eleji kávéházak hagyományai és hangulata olyan általános megfogalmazás, amelynek körülírása megfelelő szakmai, konkrétan művészet-, kultúrtörténeti szakértő bevonását igényelné. Erre láthatóan nem került sor a szerződéskötés során, de azt követően sem.”

„Számos klub és egyesület törzshelye”

Mint megjegyeztük, ami az irodalmi kávéház meghatározást illeti, az ember azt várná, hogy itt kiállítások, kulturális rendezvények, esetleg koncertek legyenek. Mi körbekérdeztünk, sajtótájékoztatókon, és nagy ritkán megtartott politikai, közéleti találkozókon kívül senki nem tudott az utóbbi években bármilyen rendezvényről. – Erre reagálva a vizsgálati anyag mellékleteként Panda István ügyvezető összeállította kilenc év kulturális programjainak listáját. Ebben időszakos kiállítások szervezése szerepel. Zenei rendezvények felsorolásában Perczel Géza és Maggie önálló estje, valamint a városi nagyrendezvényekben való részvétel vagy annak támogatása (Lamantin Jazz Fesztivál, Bloom-nap). Március 15-ei ünnepségek helyszíneként is említik magukat. Az anyagból kiderül az is, hogy számos politikus megfordult itt: Szili Katalintól Orbán Viktorig. A feketéző neves művészek törzshelye, ide jár Törőcsik Mari, Verebes István és Hollósi Frigyes.

Kiállítás az Art Café-ban
fotó: Mészáros Zsolt

Megkérdőjeleztük azt is, hogy a kilenc éve átalakítás nélkül funkcionáló kávéházi berendezés a terveknek megfelelően szecessziós-e. Erre nézve a következő megállapítást találtuk a vizsgálati anyagban: „Láthatólag nincs gond a kávéház burkolatainak, ajtóinak, homlokzatának karbantartásával. A bérlő tájékoztatása szerint a bérleményben a bérleti jogviszony időtartama alatt eddig két alkalommal (2004-ben és 2007-ben) került sor festésre, illetőleg padlócserére. A bérlemény hulladékainak elszállításának tekintetében problémáról nem érkezett eddig jelzés intézményünkhöz, míg a kávéház előtti közterület tisztán tartása, így a hóeltakarítás is minden alkalommal megtörtént.”

A bérleti szerződés ellenére ott jártunkkor újfent a kereskedelmi rádió szól. A vizsgálatban erről ennyit olvashatunk: ”A kávéházban történt személyes látogatásunk alkalmával semmilyen zeneszolgáltatás nem volt, így e kérdéskörben érdemben nem tudok tájékoztatást nyújtani.”

Nem támogatott video formátum
Video: Videó a kávéházról. Ha jól fülelünk, a háttérben hallható a kereskedelmi rádió.

Jutányos a bérleti díj

Az általunk megkérdezett ingatlanszakértő szerint a kávéház bérleti díja közel fele a Fő téri átlagnak. Igaz, azt is érdemes figyelembe venni, hogy a bérlő feladata volt a „szerkezetkész állapotú helyiségcsoport kávéházi funkció céljára való átalakítása” (Idézet a szerződésből). Az anyagban erről a következőket olvashatjuk: „A bérleti díj összege az elmúlt évek során született önkormányzati rendelet-módosításokban foglaltak szerint nőtt. A bérleti díj fizetési kötelezettségének a bérlő minden alkalommal eleget tett.”

Ma a városlakó a jutányosan megszerzett önkormányzati ingatlanban háromszáz forintért kap egy kávét, a sajtos-rúdon kívül alig van választék, normális szendvics, vagy virsli nincs, a meleg ételt az ötszáz forintos toast képviseli. –Korábbi felvetésünk szubjektív értékítélet, természetes erre az önkormányzati felülvizsgálat nem tért ki, csupán az étlapot csatolták az anyaghoz.

Kapcsolódó

2010.01.25. 16:13

Vizet prédikál és bort iszik a szombathelyi képviselő? – Molnár Miklós önkormányzati üzletei

/ közélet 112 hsz. 4 kapcs. /
A pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke vaskézzel ellenőrzi a várossal üzleti kapcsolatban állókat. Miközben ő jól kihasználja a kiskapukat, cégeinek két olyan bérleti szerződése is van az önkormányzattal, ami erősen kifogásolható.

2009.04.17. 14:46

A városból él a szombathelyi képviselő?

/ közélet 4 hsz. 1 kapcs. /
Molnár Miklós úgy viselkedik, mint egy erkölcsi bajnok – jelentette ki az MSZP városi elnöke, hozzátéve, pedig a képviselő üzleti tevékenysége több szállal kapcsolódik az önkormányzathoz.

2001.07.05. 03:05

Art Café, hab nélkül

/ helyek /
Vártunk rá eleget, a körülötte lévő bonyodalmakról cikkeztünk eleget, és most itt van. Megnyílt Szombathely Fő terén az Art Cafe.

2006.09.21. 22:17

Az Art kávézó közéleti kávézóként működik! - Molnár Miklós levele Dr. Nemény Andráshoz

/ önkormányzati választás 2006 /

2001.03.26. 01:18

Ez már olyan elit, hogy nincs is...

/ közélet /
Áll szombathelyi Fő tér sarkán egy felújított századfordulós palota: a Művészetek Háza. Már egy éve zajlanak első emeletén és pincéjében a kulturális rendezvények. A földszint hatalmas helyiségei azonban üresen kongnak. Kérdés: miért nem kezdett már valamit az önkormányzat valamit a város egyik legértékesebb bérleményével?

Hozzászólások (14)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Southpark: P*l*t*k*s*k! *l * k*z*kk*l * gy*r*k**nkt*l!...
Nem csak tárolt, hanem készített is pornográf felvételeket gyerekekről a volt jobbikos gyulai képviselő
mediemil: H*rr*! * j*l m*gsz*k*tt *z*k *s m*n*s*g *t*n j*h*t * f*r*szp*r!!...
Úgy néz ki, befellegzett az egyik híres Vas megyei pékségnek
eheti: *rr* t*tsz*k g*nd*ln* *z "*rt*k*k" b*k*zd*s *l*tt? : ht...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
Nagyadri: *zt *gy l**rv* l*tn* *s sz*p. *s h* m*nd*z m*k*dn*! ...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
lolka: " * p*ly*z* c*g n*tt* 1 m*ll**rd 988 m*ll** f*r*nt*t k*rt, *...
„Kibírhatatlan, szauna, pokol” – mondják a vevők és az árusok a szombathelyi vásárcsarnokról