NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Civil szervezetek kavalkádja - Ön kinek adná adója egy százalékát?

Civil szervezetek mutatkoztak be Szombathely Fő terén. Most Ön is javasolhat fórumunkban vasi szervezetet, akik méltóak lehetnek az adó egy százalékára!

Harmadik alkalommal kaptak lehetőséget civil szervezetek, alapítványok arra, hogy Szombathely Fő terén egy-egy pavilonban bemutassák munkájukat, tevékenységüket. Az élet számos területét reprezentálták a kiállítók, az életmentéstől a sporton át a szabadidő hasznos eltöltéséig. A kis bungalók házigazdái készségesen adtak felvilágosítást, szórólapokat osztogattak és ha valakinek megtetszett valamelyik szervezet, akár be is léphetett.

Gazdira váró kutyusok - többen máris otthonra leltek
fotó: Tánczos Mihály

A program nem titkoltan az adóbevallás előtti időszakra fókuszál, hiszen sokan ilyenkor döntik el, kinek is ajánlják fel adójuk egy százalékát. Sok kicsi sokra megy és a civil szervezeteknek minden forint jól jön, amivel még hasznosabban, sikeresebben tudják végezni a munkájukat. Ráadásul az adózók úgy tudnak adakozni, hogy ez nekik már semmibe sem kerül, az adót így is, úgy is meg kell fizetni. Abból cseppenthetnek vissza a szimpatikus szervezeteknek.

A kulturális egyesületek színesítik a városi életet - Klikk ide a galériáért!
fotó: Tánczos Mihály

Most Olvasóink előtt is nyitva a lehetőség, bátran írják meg fórumunkba, Önök melyik Vas megyében működő civil szervezetnek, alapítványnak ajánlják fel adójuk egy százalékát? A szervezet neve mellett feltüntethetik annak adószámát és honlapcímét is és maximum négy mondatban, röviden érvelhetnek, miért érdemes őket választani. Mintaként ajánljuk saját két mondatunkat

2008.01.05. 22:13

Még jobb Nyugatot szeretne? [br] Adja nekünk adója 1 százalékát!

/ ajánló /
.

Civilek kavalkádja a Fő téren - Bemutatkozás és az adó 1 százaléka a cél
fotó: Tánczos Mihály

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Szup: *z *gy k*cs*t p*r*n**d v*l*m*ny. T*d*d k*k k*rm*ny*zn*k m*st Sp*...
Orbán Ráhel és családja Spanyolországba költözött – Hogy is van ez?
miki1950 : *m*gy m*g *zl*s*k *s p*f*n*k k*l*nb*z*k. ...
Újabb tekintélyes nemzetközi díjjal jutalmazták Karikó Katalint
miki1950 : T* b*lf*k v*gy! *n *gy*tl*n h*rd*t*st s*m l*t*k, m*rt n*m *k*r*...
Újabb tekintélyes nemzetközi díjjal jutalmazták Karikó Katalint
miki1950 : N*m h*nn*m, h*gy n*k*d h**ny*zn* *gy *ly*n , pr*t*k*ll*l t*l*t*z...
A jelek szerint ma tartják Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét
halfarkas: P*nt*s, h*ly*s m*gl*t*s!...
Orbán Viktor belengette, hogy jövőre visszaáll a teljes 13. havi nyugdíj