NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Videón a pofátlan bűnözők: áruszállítókat követtek, majd akcióba léptek

A videofelvétel buktatta meg őket.

A rákosmenti rendőrök körözést adtak ki az elkövetők autójára, így fogták el az apa-fia párost és hármadik társukat egy autóban. Negyedik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki - írja a Police.hu.

A gyanú szerint egy 49 éves mátraverebélyi férfi, 30 éves fiával és a 43 éves szintén mátraverebélyi M. Tamással 2020. április 7-én délután autóval megjelent egy XVII. kerületi boltnál, és miközben az áruszállító a teherautóból rakodott, M. Tamás az ülésről kilopta a szállító hátizsákját, majd elhajtottak.

fotó: Police.hu

Apa és fia 2020. április 21-én délelőtt újabb bűncselekményt követett el, ahol harmadik társuk a 38 éves hatvani Cs. Csaba volt. A három férfi autóval követett egy hússzállító kisteherautót egészen egy tápiószentmártoni üzletig. A módszerük ugyanaz volt; megvárták, amíg a szállító elkezdi az árut kipakolni, majd a nyitott ajtón keresztül az egyikük ellopta az anyósülésen hagyott hátizsákot. Az ellopott táskákban közel 200 ezer forint, személyes okmányok és bankkártyák voltak.

Ezért kell mindig zárni az autónak az ajtajait.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, és körözést adtak ki az elkövetésénél használt autójukra. Ez alapján a rendőrök 2020. április 28-án délelőtt a Pesti úton felfigyeltek az elkövetők autójára, megállították és elfogták az apa-fia párost és Cs. Csabát.

A rendőrök az autóban gépkocsi feltöréshez használt eszközöket találtak, többek között egy távirányítót, amely a központi zár működtetését akadályozza, hogy a záró gomb megnyomását követően a jármű nyitva maradjon. A nyomozók az eszközökön kívül két autót is lefoglaltak.

A nyomozók a három férfit kétrendbeli lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd apát és fiát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A rendőrök M. Tamás ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt továbbra is keresik.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

OhneGetzi: *v*nt* m*x. k*t *lk*l*mm*l *z *gy t*k j* *tl*t sz*r*nt*m. T*rm*...
A kormány egymillió forinttal támogat minden falunapot
OhneGetzi: K* * t*k*m *lv*sg*tj* *zt b*rm*k*r *s? *gy V*kt*r k*p s*kk*l h*...
Mától a Szájer-féle Nemzeti hitvallás szövegét kell kihelyezni a középületekben
miki1950 : P*nt*s*n! * m*gy*r n*p 80%- * *n**p*rt*! *z *rb*n k*sm*sk* *hh*...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
miki1950 : R*m*l*m, l*tn*kn*k *s k*v*l* v*gy! N*h*gy cs*l*dn*m k*llj*n b*n...
26 választókerületben dőlhet el a jövő évi választás, Szombathely is köztük van
OhneGetzi: J*bb*n t*lj*s*t......
Orvoshiány miatt leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya