NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kövér László akasztásos beszéde

Kövér, a hazug oroszlán

Az akasztófa árnyéka borult rá a húsvéti ünnepekre, családok ezrei vitatkoztak azon, vajon hogy is kell értelmezni Kövér László országos turnéján elhangzott kijelentéseket, kire is vonatkozik igazán a nyakbavaló. Pedig a lényeg korántsem ez. A FIDESZ alelnöke gyenge pillanataiban azt mond, amit akar. Biztosan szólt már ennél keményebb dolgokat is, nem véletlenül emlegetik egyre gyakrabban oroszlánként. Közönsége pedig meglehetősen homogén lehetett, csupán egy porszem került bele, egy ellenzéki politikus, akinek megborsózott a háta az oroszlánüvöltéstől. Az ország-világ színe előtt elrebegett, kötélről, kirekesztésről és egyéb fura dolgokról szóló ellenzéki vádakat kormányoldalról szinte zsigerből hazugságnak nevezték és a FIDESZ vezetése teljes mellszélességgel állt ki megtámadott alelnöke mellett. Bizonyíték híján kezdték -ha lehet még jobban- elbízni magukat, még a csillagokat is lehazudták az égről és már éppen készültek sárba tiporni ellenfelüket, amikor felbukkant a hírhedt hangfelvétel. Nem az egyetlen, ami készült a beszédek alatt, de az egyetlen olyan, ami valahogy kiszivárgott. (Rés a pajzson?)

A felvétel napvilágra kerülését követő néhány órában kínos csend telepedett Kövér pártjára és mindössze egy cseppet sem barátságos "majd szólunk, ha nyilatkozni kívánunk"-ra futotta. Eközben persze zakatolt a belső gépezet, a lehetséges lépéseket latolgatták, hogy lehetőleg minél kevesebb áldozattal kievickéljenek alelnökük sarából. A legkézenfekvőbb megoldást választották: húsvétra és a polgárok lelki békéjére hivatkozva nem kívántak foglalkozni az üggyel. Ez ügyes húzás volt, hiszen nyertek négy nap haladékot, ami alatt a leghevesebb hullámoknak is csillapodniuk kell. Mindössze hárommondatos közleményt bocsátottak ki, amiben magyarázat helyett vádaskodni kezdtek: "Megértjük, hogy a legújabb közvélemény-kutatási eredmények láttán még nagyobb zavar támadt a szocialisták soraiban. Arra kérjük azonban őket, hogy ez ne vezessen részükről újabb alaptalan (!!!) vádaskodásokhoz, a családok húsvéti békéjét megzavarni akaró riogatáshoz. A Fidesz Magyar Polgári párt a polgárokkal egyetértésben eddig sem vette fel a provokációs szándékkal elébe dobott kesztyűt, és ezt a jövőben sem kívánja felvenni"

Mindösszesen ennyire futotta a FIDESZ-MPP píárosaitól. Nem lehet tudni, hogy egy már korábban megírt sablonszöveget vettek-e elő, de az egyetlen konkrét, kézzelfogható dolog a húsvét említése. Ha viszont erre az esetre értjük, akkor az előadáson készült hangfelvétel az alaptalan vádaskodás, Kövér beszédének lejátszása pedig a családok húsvéti békéjének megzavarása. Arról már nem is beszélve, hogy aki felháborodott az alelnök akasztófahumorán, az nem is számít polgárnak, hiszen "felvette a kesztyűt".

Kövér László -aki korábban tagadta, hogy bármi hasonlót mondott volna- pénteken este az ATV élő műsorában elismerte: valóban említett ilyet. Az alelnök szemmel láthatóan kínosan érezte magát, megszeppenve válaszolgatott a riporterek kérdéseire. Mint mondta: szavait szövegkörnyezetükből kiragadva idézték. Ezután olyat tett, amit bármely színész megirigyelhetett volna: barátságos, szinte atyai hangon előadta a magnószalagon hallható Kövér-monológ egy részét. Természetesen azt a részét, amelyet ott a kamerák előtt fel lehetett vállalni. A mellette ülő riporter talán érezve Kövér kínját hirtelen egészen másról kezdett beszélni, amitől az alelnök felszabadult és az ügyről ezután már semmi érdemlegeset nem tudhattunk meg azon kívül, hogy rossz minőségű a hangfelvétel. A mondandón azonban minden bizonnyal a Dolby sztereó hangzás semmit nem változtatott volna.

Az Internet választások előtt kissé megfáradt politikai fórumai szárnyakat kaptak és egészen vad dolgok is napvilágot láttak. Olvashattunk MSZP-s lehallgatás lehetőségéről éppúgy, mint ünnepet bemocskolni kívánó ellenzéki provokációról. Azt azonban senki ne feledje: Kövér László Szombathelyen ünnepi, zászlós-kokárdás-koszorúzós rendezvényen vett részt közvetlenül akasztós beszéde előtt. Március 15. pedig köztudottan nem szerencsés dátum akasztások emlegetéséhez.

Az ország lakói (a polgárok és a többiek) pártállástól függetlenül várták Orbán Viktor, Mádl Ferenc és Pokorni Zoltán állásfoglalását, ők azonban szóra sem méltatták a történteket. Orbán és Pokorni esetében még érthető, hogy sem pro, sem kontra nem kívántak nyilatkozni. Egy héttel a választások előtt inkább meg sem szólalnak, de a köztársasági elnök némasága több mint furcsa.

Kedden, az ünnep utáni első munkanapon minden bizonnyal százezrek várják izgalommal, mit sikerült kiötölni a Kövér-stábnak a locsolás és szülinapi buli közben. Ez utóbbit egyébként a pártra nézve kellemetlen incidens zavarta meg, mivel az egyik alapító nyakában kötéllel jelent meg és nem átallott olyat mondani, hogy a Fidesz konzervatív fordulata párosult a demokratikus alapértékekkel való szakítással is és a párt a politikai kirekesztés útjára tévedt. Bár a FIDESZ vezetősége jelen volt a bulin az egykori alapító szavaira mégsem kívántak reagálni.

A FIDESZ fennállásának értékelésekor Kövér László elmondta: ma már mindannyian pontosan tudják, amit akkor még nem egészen pontosan tudtak, hogy miért is hozták létre a Fiatal Demokraták Szövetségét. Nagyjából azért, hogy ott tartsanak ma, ahol tartanak - fogalmazott az alelnök.

Ha valaki kíváncsiságból meg akarná kérdezni, tényleg, hol is tartanak, ám tegye. Választ aligha kap rá és még az is előfordulhat, hogy kérdését provokatívnak minősítik. Érdekes adalék Kövér László szombathelyi lakossági fórumához, hogy az alelnökhöz kérdést csak írásban lehetett beadni. Amikor valaki reklamált, hogy kérdésére nem kapott választ Kövér leintette és figyelmeztette, hogy előzetes megállapodás alapján csak írásban lehet kérdezni, így ez a szóbeli felszólalás igazán nem volt szép dolog... Kövér ezen helytállását is tapssal jutalmazta a helyi publikum.

Kiragadott idézet Gyimesi József, szombathelyi FIDESZ-es országgyűlési képviselő-jelölt hivatalosan a nyugaton meghirdetett internetes fórumából. (103-as üzenet)

"Lukrécia... Úgy tűnik elfogult és gyűlölködő hangjából, hogy Ön már hetedikéig nem változik meg. Javaslom, hogy Osztrák vagy Szlovál sítáborban töltse ezt a napot. Utána kérem, hogy hallgassa meg a másik felet is."

Talán sikerült szemléltetni, hogy vannak olyan szövegkörnyezetből kiragadott mondatok, amelyeket sehogy nem lehet félremagyarázni...

Keresés

Hozzászólások

busman: *jt*r* k*r*k*d * z*rt k*r* r*nd*zv*ny f*l*r*t*t, *zt*n *k* *gy *...
Plakátok és felhívások - Lázadásközeli állapotok Szombathelyen is?
busman: K*v*t*ln* l*gf*lj*bb *tth*n * k*j*t *ny*k*t*l......
A szombathelyi Fidesz a közgyűlés szakmai bizottságainak összehívását követeli az Agora átszervezése miatt
ciber: H* j*l *ml*ksz*m *z SZF*-n*k d*nt*s *l*tt n*mcs*k, h*gy n*m k*rt...
A szombathelyi Fidesz a közgyűlés szakmai bizottságainak összehívását követeli az Agora átszervezése miatt
miki1950 : *rd*k*s*n *rt*l. V*l*b*n, *g*szs*g*gy l*sz*d*lv*. *tth*nm*r*d*s*...
Plakátok és felhívások - Lázadásközeli állapotok Szombathelyen is?
borsofuzelek: *n b*z*m b*nn*, h*gy k*k*nysz*r*t*n*k v*l*m* *l*r*l*p*st *z *gyb...
Plakátok és felhívások - Lázadásközeli állapotok Szombathelyen is?